Alfatours kft Online utazási iroda +36 70 77 44 877

Titkos falvak nyomában – Csicsmány

község
falu
mezőgazdaság
faház
jelkép
turista
látvány
múzeum

Csicsmány Szlovákiában, a Rajcsanka-patak völgyében helyezkedik el. 170 fő éldegél a községben, manapság pedig idegenforgalmából származik a helyiek bevétele. A falu igencsak jellegzetes, aki egyszer is felkeresi, azonnal beleszeret.

Csicsmány nevét már az 1200-as években megemlítették, lakói mezőgazdasággal, állattenyésztéssel, kézművességgel foglalkoztak.

A község fő nevezetességének a fehérrel díszített faházak számítanak. Körülbelül kétszáz éve a falu jelképei ezek a házikók, melyek sötét fa felületére fehér festékkel különböző geometrikus mintázatokat festettek. Ez a festés hagyománnyá nőtte ki magát az évtizedek során, a nem mindennapi látvány pedig csalogató a turisták számára.

És hogy minek köszönhető a különleges látvány?
Először a falu népe a fafelület óvására alkalmazta a meszet a falakon, majd egy idő után mintákat kezdtek felfesteni.
Ezek a minták nem csak szemet gyönyörködtetők, hanem különleges varázserővel is bírnak a helyiek szerint. A balszerencse és rossz szellemek elleni védekezésképp egyre több házon jelentek meg a fehér alakzatok.

A hangulatos falu hegyekkel van körbevéve, ez a látvány is csalogatja mind a kirándulni vágyókat, mind a kerékpárosokat.

A faluban megtekinthető a néprajzi gyűjtemény és a Povážské múzeum is. 

Nem kell Szlovákiáig utaznunk, hogy turisták által kedvelt falucskába látogassunk. Jósvafő és Szintperi is tartogat számos, különleges látnivalót. A részletekért kattints a linkre: https://alfatours.hu/utazasok/baradla_barlang_tura

alfatours

2017.09.21.

Alfatours

Kiemelt ajánlataink

ÚJDONSÁG

Illatos levendulaszüret Tihanyban
2024.06 .22. - 2024.06 .22.
1 nap
18 990 Ft/fő
Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Belföldi kirándulás

Belföldi kirándulás

Ajánlat megtekintése
Szlovénia Velencéje: Piran egynapos csobbanás
2024.07 .27. - 2024.07 .27.
1 nap
29 990 Ft/fő
Tengerparti csobbanás

Tengerparti csobbanás

Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Ajánlat megtekintése
Krk-sziget, Baska – egynapos ejtőzés
2024.08 .24. - 2024.08 .24.
1 nap
29 990 Ft/fő
Tengerparti csobbanás

Tengerparti csobbanás

Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Ajánlat megtekintése

Iratkozz fel hírlevelünkre

Add meg e-mail címed, és értesítést küldünk friss híreinkről, újdonságainkról, valamint akciós ajánlatainkról!