Alfatours kft Online utazási iroda +36 70 77 44 877

Mi is meglepjük az Édesanyákat május 7-én!

anyák
napja,
édesanya,
orgona,
virág

Az anyák napja világszerte ünnepnap, Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat és a nagymamákat.

Már az ókorban kialakult az anyák és a nők tiszteletének hagyománya, Egyiptomban például Ízisznek, a mennyek királynőjének hódoltak ebből az alkalomból. Az ő görög megfelelője Rhea, az istenek anyja, a rómaiaknál pedig Cybele istennő, az ő tiszteletükre tartottak tavasszal különféle ünnepségeket.

Először június másodikát jelölték ki hivatalosan az anyák napjára az Egyesült  Államokban, 1872-ben. A mai dátum Anna Jarvis nevéhez köthető, akit saját aktivista édesanyja emlékének tisztelgett ezáltal. Először megalakult az Anyák Napja Nemzetközi Szövetség ,majd 1914-ben Woodrow Wilson elnök hivatalossá tette az emléknapot.

Hazánkban a Vöröskereszt honosította ezt a napot, az első anyák napi ünnepséget pedig 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában, a munkásnők gyerekei rendezték meg. 1928-tól már egy miniszteri rendelet tette hivatalossá az ünnepnapot, ettől kezdve szinte minden óvodában, iskolában különböző programokkal, műsorral köszöntik az anyukákat.

Szerezz meglepetést te is!

Ezen a hétvégén 10% kedvezménnyel kedveskedünk minden kirándulásunk árából!

Boldog anyák napját kívánunk minden Édesanyának, Nagymamának!

Kalandozz velünk, válassz széles utazási kínálatunkból!

alfatours team

2017.05.04.

Alfatours

Kiemelt ajánlataink

ÚJDONSÁG

Illatos levendulaszüret Tihanyban
2024.06 .22. - 2024.06 .22.
1 nap
18 990 Ft/fő
Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Belföldi kirándulás

Belföldi kirándulás

Ajánlat megtekintése
Szlovénia Velencéje: Piran egynapos csobbanás
2024.07 .27. - 2024.07 .27.
1 nap
29 990 Ft/fő
Tengerparti csobbanás

Tengerparti csobbanás

Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Ajánlat megtekintése
Krk-sziget, Baska – egynapos ejtőzés
2024.08 .24. - 2024.08 .24.
1 nap
29 990 Ft/fő
Tengerparti csobbanás

Tengerparti csobbanás

Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Ajánlat megtekintése

Iratkozz fel hírlevelünkre

Add meg e-mail címed, és értesítést küldünk friss híreinkről, újdonságainkról, valamint akciós ajánlatainkról!