Alfatours kft Online utazási iroda +36 70 77 44 877

Fuji vagy Fudzsiszan, a szent hegy

japán,
hegy,
hegymászás,
szamuráj

Ősidők óta szent hegynek tartják, éppen ezért nők számára tiltott volt az 1800-as évek végéig. Az ország jelképe, 2013 óta az UNESCO a kulturális világörökség része.

A vulkanikus hegy kialakulásában 4 időszakot különítenek el a megvizsgált kőzetek, elsősorban andezit és bazalt alapján. 1707-ben tört ki utoljára.


A Fudzsi megmászása páratlan élmény. Egy japán mondás szerint:

Mindenkinek meg kell másznia a Fudzsit egyszer életében, de csak a bolond mássza meg kétszer.

4 különböző útvonal vezet fel a hegyre és mindenféle különösebb előképzettség nélkül teljesíthető a megmászása - természetesen megfelelő lábbeli és némi kitartás elengedhetetlen! No, meg tegyük be az esőkabátot is, mert gyakran elered.

Július és augusztus hónapban a legideálisabb a csúcs elérése, már csak azért is, mert ebben az időszakban üzemel a mentési szolgálat.

Azt hiszem, sokan vállalnánk a csúcsközeli kalyibában alvás kényelmetlenségét és a korai kelést, ha ezt követően a kráter pereméről csodálhatjuk a napfelkeltét…

 

Ha a Fujira nem is tervezünk túrát (még :-)), tarts velünk bakancsos túráinkra!

alfatours team

2020.02.21.

Alfatours

Kiemelt ajánlataink

ÚJDONSÁG

Illatos levendulaszüret Tihanyban
2024.06 .22. - 2024.06 .22.
1 nap
18 990 Ft/fő
Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Belföldi kirándulás

Belföldi kirándulás

Ajánlat megtekintése
Szlovénia Velencéje: Piran egynapos csobbanás
2024.07 .27. - 2024.07 .27.
1 nap
29 990 Ft/fő
Tengerparti csobbanás

Tengerparti csobbanás

Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Ajánlat megtekintése
Krk-sziget, Baska – egynapos ejtőzés
2024.08 .24. - 2024.08 .24.
1 nap
29 990 Ft/fő
Tengerparti csobbanás

Tengerparti csobbanás

Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Ajánlat megtekintése

Iratkozz fel hírlevelünkre

Add meg e-mail címed, és értesítést küldünk friss híreinkről, újdonságainkról, valamint akciós ajánlatainkról!