Járd be ősszel Szentendrét!

 

 

 

 

 

 

 

 

A mediterrán stílusú város hangulata sokat csalogat ide, hiszen látnivalóban sem szenved hiányt.

 

A Dunakanyar kapujában elhelyezkedő város előnye, hogy könnyen megközelíthető akár autóval, akár tömegközlekedéssel indulunk el, hiszen a H5-ös jelzésű HÉV mellett sétahajó is rendelkezésünkre áll.

A Fő térre érve megpillanthatjuk a Blagovesztenszka görögkeleti templomot, valamint több éttermet és cukrászdát. A tér közepén helyezkedik el a Szerb Kereskedő Társaság keresztje. 

 

 

A városban több múzeum is található, melyek közül a Kovács Margit Múzeumot mindenképp érdemes felkeresni. Kovács Margit keramikus állandó kiállítását nézhetjük itt meg.

 

Az itt található Marcipánmúzeumban  a marcipánmasszából készült csodákat leshetjük meg. Emellett a múzeum területén található kis üzletben lehetőségünk van finomabbnál-finomabb csemegéket vásárolni.

 

 

Az 1975-ben nyílt a Czóbel Béla Múzeum, mely a festőművész munkásságának azon részét vonultatja fel, mely Szentendréhez köthető.

 

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az ország legnagyobb szabadtéri múzeuma, ahol a Kárpát-medence tájegységeit mutatja be. Összesen több, mint 400 építmény segíti, a minél valósabb ábrázolást és bemutatást.

 

A városban barangolva több éttermet, kávézót, fagyizót is felfedezhetünk. 

A Duna-parton is érdemes egy sétát tenni.