Ezt nektek köszönhetjük

Az alfatours a Pilis Parkerdő Zrt.-vel karöltve a mai napon többezer fát ültetett a bakancsos túrákra befizető utasok után átutalt támogatói összegből. Köszönjük, hogy nektek köszönhetően erdőt telepíthettünk:)

A mai napon került sor a Pilisi Parkerdőnél az alfatours támogatói összegből megvásárolt facsemeték ültetésére. Bizonyára a nyár folyamán olvastátok, hogy az alfatours minden bakancsos túrára befizető utas után egy-egy fát ültet a Pilisi Parkerdő Zrt-vel kötött szerződés alapján. Novemberben a bakancsos túra időszak lezárása után átutaltuk a támogatási összeget, a faültetésre pedig a mai napon került sor.

faultetes2

A fákat Budakeszin ültettük, a Makkosmária és a Virágvölgy közötti természetvédelmi területen.

Cser és kocsánytalan tölgy ültetésére került sor. Ezek a fák itt őshonosak. Így a természetes erdő visszapótlását végeztük. Hektáronként  10.000 facsemetét ültetnek az erdészet dolgozói. Szépen rendezett sorokban kb. fél méterenként helyezzük a földbe a facsemetéket. Először a kocsánytalan tölgyeket, majd kettő közzé egy-egy csertölgy csemetét.

A tölgyek kb. 3 évet töltöttek faiskolában, makkról ültették őket. A cserek egy évesek amikor a végleges helyükre kiültetik őket. A faiskolában akkor húzzák ki a földből ha már a lombozatukat lehullatták, tehát késő ősszel. Ezek után az erdészek az időjárás függvényében döntenek a továbbiakról. Ha ekkor már fagyott a föld, a facsemeték szalmával letakarva verembe kerülnek tavaszig, hogy ne fagyjanak el. Most azonban az időjárás az ültetésnek kedvezett. A talaj nem fagyott és rendkívül nedves, így ki lehet ültetni a fákat az erdőbe.

Az első lépés, amikor az erdész kijelölte a területet, hogy egy kolléga levágja a mellékgyökerekeit a csemetéknek. Ha a gyökerek visszahajlanának a földben a facsemete biztosan halálra lenne ítélve, így csak a főgyökeret hagyják meg.

Majd speciális ásóval apró, de mély lyukat készítünk, belehelyezzük a kis fát és visszarendezzük a földet jól megtaposva, hogy minél tömörebb legyen.

Az ültetésből kb. 80% marad életben. Később az erdészet tovább egyeli az erdőt a természetes fasűrűség fenntartása érdekében.

A kocsánytalan tölgy nemes fa. Sokféle felhasználása létezik. A Csertölgy kizárólag tűzifának felhasználható a későbbiekben. A csertölgy és a kocsánytalan tölgy az erdőben együtt és egymást kiegészítve él, ezért ilyen módon ültetik vissza az erdőket.

Ezúton köszönjük minden bakancsos túrára befizető utasunknak, hogy támogathattuk az erdő megújítását!

 

Szerző: Hornyák Szilvia